Hannes Böhringer: Kemény pad

bank HARTE

Éjszaka fekszünk – többnyire. Napközben ide és oda visznek bennünket a lábaink. Közben megpihenünk, leülünk valahová. De egyre többet ülünk: székeken, fotelokban, kereveteken és közben járunk-kelünk, mígnem lefekszünk. Padokon már alig ülünk. A padok a múlthoz tartozónak tűnnek. Kényelmesen és magunkban szeretünk lenni.[1] A padok eltűntek az iskolából és a hivatalok folyosóiról. A pályaudvari padokat rögzített ülésekkel látták el, hogy senki ne tudjon rájuk feküdni. Ám a sörkertek és a templomok padjai még arra emlékeztetnek, hogy egy padon közelebb húzódnak egymáshoz az emberek. Egy nép összegyűlik. Együtt áll, tábort vetett a földön vagy padokon ül. A népképviselők padokon ülnek a régi parlamentekben. A király trónol. Neki van széke. Padokon ülve nem lehet a távolsághoz és az egyedülléthez ragaszkodni. Jön még valaki, és összébb kell húzódni. Kartámaszok nem határolják el a helyeket, legföljebb a pad végei. És a pad, amelyen ülnek, csak aakor mozdítható, ha mindnyájan felállnak és egyidejűleg a megbeszélt irányba tolják.

A közösség joga a ház legbensejéig, a tűzhelyig ér.[2] A közösségi jelleg a tűzhely mögül kiviszi a padot a szabadba, a nyilvánosságba. A házfal tetőkiugrása alatti pad lehetővé teszi a kerítésen keresztüli beszélgetést az utcánlevőkkel. Kint a sétaút mellett magában áll a parki pad. Némelyek szívesen ülnek rajta egyedül. Ha melléjük ül valaki, gyakran felállnak és elmennek. A park padján egy pár ül, egy anya, aki a réten játszadozó gyermekét nézi, vagy egyetlen ember. A padon ő magányosnak hat. Mindenkinek van valami dolga, neki láthatóan nincs. Egyedül ül a padon, amely összehúzódás véget van. Ha valaki leül mellé, távolabb húzódik és hamarosan elmegy.

Az egyedülálló pad nem alkalmas az élénk beszélgetésre. E célból az emberek egymással szembe ülnek le. Azok, akik a padon ülve beszélgetnek, ritkán néznek egymás arcába. Az ember mond valamit mintegy magának, és a másik is meghallja. Kavicsot dob a vízbe csalétekként, hogy a másik ráharapjon és szintén dobjon egy kavicsot. Mondatok hosszú szünetek után, csendbe burkolt szavak. Együtt ülni valakivel a padon egyetértést kíván. Ez a szavak közti csendben jön létre és utólag is hat. Vagy az egyik hirtelen feláll és elmegy.

A parkok padjai elegánsak: egy fémvázon falécek vannak, melyek követik az ülő test kerek és lendületes formáit. Ám a park padjai is kemények. Vannak hideg padok kőből és fémből. Amiért is némelyek párnát visznek magukkal. Eredendően a pad kemény, de nem hideg: fából készült, egyszerű, egyenes és keskeny, deszkaszerkezet, egy támasztékon fekvő deszka, szerves anyag, ám szerves formájától megfosztott és egyszerű sztereometrikus formára hozott, az emberi lét kemény, régi kifejeződése, a természet erőszakos átalakítása kultúrává munkával. Ezen a támasztékok tartotta deszkán pihenünk meg és összébb húzódunk, ha mások odajönnek.

COPYRIGHT  Fordítás Tillmann J. A.


[1] Sigfried Giedeon: Die Herrschaft der Mechanisierung, Frankfurt, 1982, 291. o.

[2] Odüsszeia VII 153; Jean-Pierre Vernant: Die Entstehung des griechischen Denkens, Frankfurt 1982, 128. o.

[3] Gilles Deleuze, Félix Guattari: Was ist Philosophie, Frankfurt ,1996. 49. o.

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s