Hannes Böhringer: Foltok

fenyfoltok yayoi_kusamas_punktlandung_louis_louis_vuitton_supports_the_retrospective_of_artist_yayoi_kusama_at_tate_modern_london_from_9th_february_until_5th_june_2012_and_announces_unique_new_bond_street_maison_exhibit-120120312090145

A dolog sürgető. Nyomás minden oldalról. Az idő rövid és túl sok az elintéznivaló. Van amit hagyni kell. Mi a legsürgősebb? Ki sürget és nyomul a leginkább? Mindenki nyomás alatt áll és továbbadja másoknak és magának. Túl csekély a játéktér, amiben eloszolhatna a nyomás. Kiutakat keres és nem talál. A nyomás növekszik, és ellen-nyomást idéz elő. Már minden ki van préselve, de mindig még többnek kell kijönnie. Minden dugig van, de mindig még többet kell beleszuszakolni. A nyomás tovább növekszik. Ellenállás keletkezik, meg kell törni, el kell nyomni. A tolongásból és lökdösődésből ütés és rúgás lesz. A nyomás áll a kényszer és erőszak kezdetén.

Az élet egy taposómalom. Letaposva, bedöngölve és ledarálva erővel szinte minden éppen belefér. Egy rettenetes gyümölcsprés ez a világ itt. A nedv kifreccsen belőle és rá a bornyomó öltözetére, írja Izajás (63,1-6; Jel 14,19). A vérfoltokat nem lehet eltávolítani. Maga Isten is vérfoltos.

A nagy prés számtalan kicsiből áll. Ezek mind megpróbálják a legjobbat magukból és másokból kisajtolni. A maradék eldobnivaló. Mi legyen azzal, amit kisajtoltak és elhasználtak, a szemét és hulladék tömegeivel? Nem ki-, hanem összepréselni kell: egyre több energia és információ a lehető legkisebb térben. Mit lehet tenni velük, ami nem veszélyes? A nyomás megoldásra és kiegyenlítésre vár, de mindig abba az irányba tör, amerre a legkisebb az ellenállás. És az nem mindig a jó.

Talán a legjobb lenne, ha minden magától állna elő, nyomás nélkül. Kényszertől menten tartós, mert mozgékony rend alakulhatna ki magától. Ha az idő, meg más hatalmak nem sürgetnének! Ha az egyik lemond a nyomásgyakorlásról, egy másik nyomul a helyébe. A játékterek a hatékonyság és a nyereségesség nyomása alatt állnak. Az ellennyomásnak kell megóvnia őket a presszióktól. És olyan pillanatokban, amikor nincs külső nyomás, érezni, hogy csak a belsőt tehermentesítette.

A nyomás az egyes emberre nyomasztóan hat. Súlyként nehezedik rá és megnehezíti az életét. Tartozás, vétek és adósságok, kényszer, kötelesség, irigység és becsvágy terhe alatt a könnyű is nehézzé válik. A legkevesebb sikerül könnyű kézzel. A nehézkesség csak fáradságosan haladható meg. És minden könnyűségben ott rezeg a teher és a nehézség felemelése. Gyakran csak a megkönnyebbülés pillanataiban érezni meg a nyomást, ami ránk nehezedett.

Ám fortéllyal ki lehet fogni a nyomáson és a nehézségen. A fortély az a művészet, amivel a nyomást és a nehézséget oldalra lehet csúsztatni. Átcsúszik az ember felett és elcsúszik mellette, az ember kihasználja lendületét, hogy továbbcsúsztassa. A ránehezedésből húzás lesz, a nyomás vonallá válik.

A húzás egy oda- és ide- és körbehúzás kézzel vagy lábon, egy körbejárás. A vonásban a nyomás kifutást kap. Már nem nehezedik erővel és kevésbé szerencsésen egy meghatározott helyre, hanem áthúz rajta és elhúz felette, mozgásszabadságra, új játéktérre tesz szert, és alkalmasabb helyekre lel, ahonnan nagyobb sikerrel és kevesebb nyomatékkal foghat a dologhoz.

Egy vonásban a nyomás folyó mozgássá válik. Az ide- és odavonás és körüljárás során magamagán megrészegül, súlytalanságra tesz szert és elveszít irányt és célt, amit a nyomás hatására választott és követett. Álombéli szárnyalás húz át a nyers felületen, semlegesíti foltjait és tágítja ki a képzelőerő terét. Egy sima fal keletkezik. A figyelem már nem talál olyan helyre, ahol megragadhatna.

Az elsimítás során az egyenetlenségek egyenlősítve és a különbözőségek egyneműsítve lesznek. Ennek során a simítás a dörzsölés vagy a kenés felé mehet. A dörzsölés nagyobb nyomással történik, és le- és eldörzsölés. Ha valamit belesimítanak, akkor a felületnek kell fazt elszívnia és eltüntetnie. Ezzel ellentétben a kenés rákenést jelent, egy réteg felhordását, ami megmarad és sima, ami csúsztat és amin valami csúszik. A megkent kenyerek könnyebben csúsznak le, mint a szárazak.

A kerekeket, motorokat kenik, hogy jól menjenek. A kenőcs zsír, vaj, olaj, de festék is. Olykor a kenőcsnek nedvesnek és csúszósnak kell maradnia, máskor a felhordás után ki kell száradnia. De valami mindig félre megy, mellé talál. A nyomás az egyik helyen félrecsúszik körbefestésbe, de az olaj csöpög, és a festék ragacsos. Festékpöttyök a nadrágon, zsírfoltok az ingen. Ha az ember túl sokat dörzsöli, attól lesz foltos. Az ing ki lett mosva, ám a folt megmaradt. A nyomot nem lehet kitörölni. Pulóver alatt is érezni a foltot. Talán még jobban be kellene spriccelni az inget. A második és a harmadik horpadás az autón vigasztal az elsőért. Sötétre is lehetne festeni az inget, akkor nem látszana a folt. Vagy inkább hangsúlyossá kellene tenni, kihúzni és kifesteni, mint egy tintapacát?

A nyomás létrehoz egy helyet, ami fáj. A figyelem irányát fortélyosan el kell terelni róla, hogy elcsusszanhasson és szóródhasson. Eközben megint történik valami: cseppek, pacák, foltok, melyeket nem lehet már letörölni, melyek nyomokat hagynak hátra, mert a törlés, dörzsölés és kaparás is helyeket, foltokat, jeleket hagy.

Kezdetben mindig egy jel van.[1] Ezt el kell simítani. Közben foltok keletkeznek, új jelek. Egyszer volt tehát egy jel. Egyszer volt egy királynő, aki hóesés idején varrt, és megszúrta az ujját. Így piros vércseppek hullottak a hóra.[2] Egy parányi eltérés, figyelmetlenség, valami közbejött, egy széllökés. Egy túl heves karmozdulat és a borosüveg feldől. Nem is kell balszerencsének vagy félrelépésnek lennie. Valami történik, ami nyomot hagy: foltokat. Ezek már nem festhetők át, mert akkor is megmaradnak, ha átfestik őket. Az átfestés csak nyomatékosabbá teszi őket. Valami történt. Nem lehet már meg nem történtté tenni.

A figyelem egy pontra rögzül, és többé már nem tud elszakadni tőle, lévén hogy a folt fogja magát és járkál, történetté válik. Volt egyszer egy kecske, annak hét gidája.[3] Az anyjuknak élelemért kell mennie. Egy folt, egy nyílt hely, egy rés keletkezik. A farkas fehérre festett mancsától zárul – látszólag. A résen keresztül hatol be. Neki is kell ennie. A kecske visszatér, felvágja a teletömött rést, a farkas hasát, kiveszi kicsinyeit, és köveket töm bele. Az egyik folt a másikhoz vezet, és így tovább. Felfeslések támadnak és be kell tömni őket. És a betömés során valami mindig mellé megy. Új foltok keletkeznek. Az összes foltot nem is lehet elsimítani és átfesteni. Az átfestés is egy folt. A foltoknak tehát kölcsönösen meg kell őrizniük egymást: mint történetet, mint festményt.

A folt egy rész, egy hely a tájban, horpadás vagy bemélyedés, domb, teknő, szikla, hegy, völgy, tisztás, part. A kalandozó figyelem ezekre a foltokra fókuszál. Így keletkeznek ott tűzrakó- és tűzhelyek, amelyeket óvnak és megerősítenek.[4] Az emberek a meleget adó, bekerített tűzhely körül gyűlnek össze. Ezen a helyen települések, sátorhelyek, kunyhók, várak, városok létesülnek. Ám ezek a helyek mind kontármunkák és fércművek. Lyukak és repedések vannak rajtuk, amelyeket be kell tömni és be kell tapasztani. A sátorlapokat össze kell varrni. A deszkákat összeszögezik és vályoggal borítják be. Mégis huzatos. A házat belülről kell felruházni. A kövek közé malter kell. A fércművet ezután bevakolják. Az eltömött lyukakat és repedéseket, a foltokat átkenik és elsimítják.

A művészet vakolat: elsiklani egy meghatározott helyről, elsimítani, áthúzni vagy aláhúzni,

átfesteni vagy kifesteni, az egyenestől eltérni a ferde és keresztező, a közvetlenből a közvetett, a funkcionálistól a szimbolikus, a nyomástól a kinyilvánítás felé. A művészet eltereli a figyelmet a fájó helyekről, anélkül, hogy kitörölné azokat, bevakolja és megmagasítja, a festésből festményt, egy történetet csinál, felpuhít és eltérít.

A történet pontról pontra folytatódik, nem ragad le egyik vagy másik helyen, de lefolyása során hagy egy olyan foltot, ami minden helyen feltűnik: a mulandóság, életünk esendő volta és csinálmányaink makulái. Újra és újra lyukak és hasadékok támadnak, amelyeket be kell tömni. De egyszer minden leszakad és beomlik.

Minden jegynek az a hiányossága, hogy csak folt, egy pont és nem az egész. A folt a fehér ingen arra utal, hogy a makulátlan fehér ing is csak egy fehér folt a hétköznap mélabújában. Mindenfajta csinálmány tele van foltokkal, lyukakkal és olyan helyekkel, amelyeket ki kell javítani. Ahová csak figyelem fordul, amire csak irányul, ott semmi mást sem talál, mint  részleteket és jegyeket, amelyeket elsimít és megjelöl. A pöttyöt bevakolják. A vakolat jelekből áll, amelyek a foltot racionalizálják, behatárolják és elkülönítik, összekötik egy előállított egésszel, a végtelennel, a múlhatatlannal és a hiánytalannal. A minden lyuk eltömésére és minden hiányosság kiküszöbölésére irányuló nyomás félresiklik a fal simára kenésébe és megjelölésébe, a vég nélküli javítás közvetett, jelzésszerű véghezvitelébe.

A figyelem nyomást gyakorol egy pontra és szinte a meghatározatlanba és sokértelműségbe lapítja szét. A simára húzás leveszi a pontról a nyomást és egy nagyobb foltra osztja szét. Az átfestés a meghatározatlan sokértelműséget egy sima felület közömbösségéig fokozza, amelyre írni és rajzolni, és ezáltal a sokértelműséget korlátozni lehet. A karcolás, rovás és írás előtt volt a festés, kenés és elsimítás, a rétegek felhordása, amelyekbe karcolni és róni, amelyen rajzolni és megintcsak festeni lehet. A pont és vonal[5] feltételezi a foltot és az ecsetvonást.[6] És szakadásaik megint a festést, ragasztást és kenést váltanak ki.

A nyomás helyei fájdalmasak és nem tűnnek el dörzsölés és vakarás nyomán. Az elsimítás már jobb. A figyelem a fájó helyekre irányul és csak nehezen hagyja magát eltéríteni. Mindig rátapad valamire, egy helyre, foltra, pecsétre, és alig lehet onnan elszakítani. Vajon azért irányul azokra a helyekre, amelyek szorítanak, vagy azért szorítóak ezek a helyek, mert rájuk irányul a figyelem?

Szétnyomja és deformálja azt, amire irányul. És így eldönthetetlen, hogy a felfigyelések foltokra és jegyekre irányulnak-e, avagy hogy maguk állítják elő azokat? De így kezdődik a mindenoldalú nyomás és nyomulás, és megy át lökdösésbe, ütésbe és taposásba, ha nem tud egy sima felületen oldalirányba elcsúszni és nem képes kitombolni magát.

Mindenütt hiányosságok. Hol kezdjük el a pótlást? A javítás során keletkeznek a következő károk. Így megy ez mindig tovább. A töméssel, betapasztással és átfestéssel egyszer és mindenkorra fel kellene hagyni. El a fércművel, lebontani és újra felépíteni, egycsapásra! Végre harmónia, egybefűződés! Minden rendben lenne, szépen, hiánytalanul, tökéletesen és tisztán. Egyetlen falat sem kellene bevakolni, mert már eleve szép lenne. Minden összefűződik. Nincsenek már hézagok, amelyeket habarccsal kellene kitölteni. Semmi szükség nem lenne javításra, mert minden a legjobb volna.

Ez az egyszer s mindenkor fájó seb, amin a figyelem a leghevesebben akad fenn: a tökéletesség, a halhatatlanság, ártatlanság és tartós épség utáni vágy, egy folttalan hely iránti vágyakozás, ahol mindvégre ott lehet maradni, mert már nem lenne nyomás, semmi sem nyomasztana és nem lenne elnyomás. De hogyan tartóztatható föl a történelem és vele a pusztulás és elmúlás? A tökéletesség kivonja magát a kényszer alól. Nem nyomható el, mivel a legjobb kenetű, sima és támadhatatlan. Legfeljebb az elcsúszásban, eltűnésben, a folttalan hely befestése során mutatkozik meg. Ezekben a pillanatokban a foltok tejfoltokként mutatják gazdag voltukat. Mi sajtot készítünk belőlük.

A nyomás lecsúszik a teljességről, de még korántsem adja föl, hogy mindent rendbe hozzon, mindent jóvátegyen, minden hiányosságot felszámoljon, és mindegyre újakat idézzen elő. A figyelem a foltos és tiszta, jó és rossz, elrontott és sikerült, szép és szar megkülönböztetésében egyre fokozódik, és a tiszta elválasztásnak nem jut a végére.

A művészet oldalra téríti a nyomást a mázolás, festés, rajzolás, írás irányába. Itt kifutása van, és itt a mozgásszabadságtól megrészegül, de nem oldódik meg magától. Ezért az ide- és oda- és körbekószálás mindig egyszerre erőlködés és szárnyalás. Az erőlködés során a nyomás folytatódik, a szárnyalásban kifut. Az erőlködés kényszeríti a mozgást, hogy egyetlen pontba húzódjon össze, ami mind jobban és jobban eltűnik. Egy hibátlan helynek kell lennie. Ám mindegyre lesiklik róla, de elhagyni sem tudja, és a végére mindent összemaszatolt. “Az ember rajzol valamit és nem megy, és aztán elkezdi összekenni.“[7] A szárnyaláshoz csak minimális erőre van szükség. A célnál már befejezés előtt áll. Sok mindent nyitva hagy. Meghagyja a foltokat, és foltokat ejt.

A művészet eltéríti a mindent rendbe tenni, betömni, avagy méginkább: mindent lebontani és teljesen újjáépíteni akaró törekvést, de a nyomás nem enyhül, és a rajzolás és festés során elkezd mindent bekenni. A kenés elcsúsztatja a nyomást, de aztán, ha nem ér véget, az egészet kenéssé alakítja. A végén ezért mindig új kezdetre kerül sor. Minden be van kenve, el van simítva. Át lehet mázolni, lehet rá újat rajzolni, újat festeni. És így megy ez tovább minaddig, mígnem az ember végére nem lel a vég előtt, időben félrecsúszik a befejezés és a bevégződés előtt. De mi késztethetné az embert erre a kifáradáson, szerencsés baleseten és annak belátásán kívül, hogy a vér- és zsírfoltok ellenére már minden rendben van?

Tillmann J.A. fordítása

COPYRIGHT  Fordítás Tillmann J. A.


[1] Jost Trier, Lehm, 71.o.

[2] Sneewittchen (Hófehérke), in: Brüder Grimm: Kinder- und Hausmärchen, München 1973,  297-308.o.

[3] Der Wolf und die sieben jungen Geißlein ( A farkas és a hét kecskegida), in: Kinder- und Hausmärchen, 63-65. o.

[4] Gottfried Semper, Die vier Elemente der Baukunst, 54.o.

[5] Kandinsky, Punkt und Linie zur Fläche; Martin Heidegger: Der Ursprung des Kunstwerkes, in: Holzwege, Frankfurt 1963, 51. o.

[6] Trier, Lehm, 67. o.

[7] Dieter Roth im Gespräch mit Felicitas Thun, in: Dieter Roth: Gesammelte Interviews, hg. v. Barbara Wien, London 2002, 469.os.

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s