Hannes Böhringer: Bungaló

TETŐ kunyho SteveKing_LucidStead_web

Szolón, írja Hérodotosz, külországba utazott, hogy az athéniak ne kényszeríthessék az általa adott törvények megváltoztatására – amelyeknek megtartására távollétében ígéretet tettek –, “és bizton azért is, hogy világot lásson”. Hérodotosz maga is világot akart látni, amikor utazásai során a perzsák görögök ellen vívott háborújának okait kutatta. Amit talált, kölcsönös nőrablás, vágyakozás egymásért és kölcsönös elrablás: Io, Europé, Heléna…[1]

“Világot látni” – theoria: nem egyéb kívánság ez, mint kíváncsiság, otthonról nekiindulni, útra kelni, idegen országok és népek közt járni, és jártassá válni. A jártasság tapasztalata: megfordulni a világ sok helyén, keresztülmenni az élet eshetőségein, elszenvedni szándékaink hajótörését és mégis gyakran váratlanul más utakon továbbjutni. A tapasztalat sok nézetet és feltétlenségre irányuló igényeik feltételességét ismerte meg. A tapasztalat szkeptikussá válik.[2] Tovább kutat. Ameddig szkeptikus marad, nem elég az, amit ismer, útra kel, látni akarja a világot. Az ismeretlen így otthonossá válik: az emberek, vélemények és életformák különböznek ugyan, de vannak hasonlóságok. Ám amennyiben a közeledés túlmegy a hasonlóság küszöbén, éles idegenségbe és távolságba ütközik, ami a sajátot is érinti. A tapasztalat megtapasztalja határait, a származása és történelme folytán adott meghatározottságát. De ha sikerül is a hazatérés, Odüsszeuszhoz hasonlóan idegenként tér vissza, s bár európai, Európát egy “barbár” szemével tapasztalja meg, miként Montesquieu a Perzsa levelekben.

A tapasztalás során világ- és emberismeretre lehet szert tenni.[3] Ez képezi ki a tapintatot, amivel az ember a másikat áthidalhatatlan különbözőségében méltányolni és vele a közös alapon magát meg tudja értetni. A tapintat és a szkepszis az egyedire irányul, a szabályok megismerése során tekintetbe veszi a kivételt és a véletlent. Ezért sikerül nekik a legkönnyebben a legnehezebb: “a megismerés láthatatlan mértékének” elérése, ami Szolón szerint mindent összetart.[4] Ennek elérését kísérli meg az athéniak számára adott törvényekben. Mindennek mértéke, alapja és ismerete a tenger felszínén ringatózik. “A szelek felkavarják a tengert. Ám ha senki sem mozgatja, a legigazabb, a legkiegyensúlyozottabb.“[5] A nehezen elérhető mérték tapasztalásalapja a tenger csendje.

Szolón a hét bölcs egyike volt. Utánuk következnek a filozófusok. Ők azon fáradoznak, hogy egyáltalán tapasztalatra képesek, útra készek legyenek: megtalálják a mértéket, a tenger csendjét. Ilyen előkészületek nélkül utazni nem más, mint ide-oda menni, a benső nyughatatlanság hullámain hányódni, ami akadálya mindennemű ringatózásnak a tenger sima tükrén. Az utazás az ember menekülése önmaga elől. “Lelket kell cserélned, nem vidéket!“[6] Ha magadban nyugalmat leltél, nem kell elutaznod, mindenütt otthon vagy. – Az athéni polgár világpolgárrá vált. Számára semmi sem idegen. Ám idegenség hiányában már nincs mit kutatni és bejárni.

Filozofálni azt jelenti: úti előkészületeket tenni, a saját dolgokat rendbe rakni, a bőröndöt bepakolni és mindegyre átpakolni, egészen addig, amíg kezelhetővé és hordozhatóvá válik. Mit kell feltétlenül elvinni az utazásra, mik a tapasztalás lehetőségfeltételei?[7] Mi a legszükségesebb?

Amíg a filozófus előkészületeibe merül bele, a nagy nyugtalanság észrevétlenül elhagyja, és felfedezi maga körül a kikötő nyüzsgését, a csorbítatlan köznapot. Mindazt, amit keresett, a világot az ajtó előtt, otthon megtalálta. Így nem kell többé elutaznia, Kanthoz hasonlóan Königsbergben maradhat és “világot láthat”. A filozófia annak művészete, miként lehet (szinte) útra készen otthon maradni.

“Elgondolkoztam néha az emberek különféle lázas tevékenységén, azokon a veszedelmeken és gyötrelmeken, amelyeknek az udvarban, a hadakozásban teszik ki magukat, amelyekből annyi civakodás, indulat, vakmerő és gyakran balul kiütő vállalkozás stb. származik” – írja Pascal – “és ráeszméltem, hogy minden bajuknak egy a forrása: nem tudnak nyugton megülni a szobájukban.“[8] Otthon önmagánál az ember állandóan arra lenne késztetve, hogy úgy lássa magát, amiként van: állhatatlanul és nyughatatlanul.[9]

Pascal nem tudja elhinni, hogy Descartes-nak, hogy “nem voltak gondjaim vagy szenvedélyeim, amelyek nyugtalanítottak volna, egész nap egyedül maradtam bezárkózva fűtött szobámban” egy egész télen át, hogy amint maga írja, “ráértem foglalkozni gondolataimmal”.[10] Otthon önmaguknál ugyanis az emberek arra kényszerülnének, mondja Pascal, hogy úgy lássák magukat, amint vannak. E tapasztalat elől menekülnek a tevékenykedésbe, a kalandba és a szerencsejátékba. El kell téríteniük önmagukat. A filozófusok az eltérülés legagyafúrtabb formáira lelnek: önmagánál lenni és önmagát mégis elvéteni. Az eltérülés megismétli az unalmat, amitől el akar térülni. Az unalomban annak gyengesége miatt érzett szomorúság rejlik, hogy az ember nem képes önmagánál lenni, mindig csak magán kívül, de nem extatikus intenzitással, hanem csak szétszórtan. Így Pascal.

A régi filozófusok számára a tenger csendje a léleknyugalomnak, a filozofálás kezdetének és végének, feltételének és céljának volt a példaképe. Ám a csend borzasztó lehet. Nem a vízen ringatózik az ember, hanem zuhan a végtelen üres téren keresztül, anélkül, hogy meg tudna állapodni, csak elfordulni, eltérülni képes, mondja Pascal. “Vous êtes embarqués.“[11] Mindig is útnak indulva, útközben és magán kívül lenni azt jelenti, hogy idegenben tartózkodik, még akkor is, ha otthon van magánál.

Így áll szemben egymással a gnosztikus világidegenség és a filozófiai világpolgárság, és vetnek árnyat a házra.[12] A filozófus elől eltakarja a kilátást a csillagos égre, a világra.[13] Ezért kell a háznak a lehető legegyszerűbbnek, a védelem és a nyugalom funkciójára redukáltnak lennie: egy meleg szoba (Descartes) vagy még kevesebb, lombból és levelekből álló burok[14]: az őskunyhó. Minél inkább eltávolodik a funkcionális ideiglenességtől, annál inkább kell megjelenítenie egyszerűségében a világot. A négy fal, amelyek közt a filozófus szállást vesz, számára “a négyesség egyszerűségévé”[15] válik. A konstrukció szimmetriája jelenvalóvá teszi számára a világ láthatatlan mértékét és megismerését.[16] Ebben a meleg szobában mindenkor menetkész. Ezért is képes hosszú ideig kibírni.

Az embernek, akiről Pascal beszél, rendületlenül el kell térítenie magát. Ezért játszik vagy utazik. Az eltérüléshez fényűzésre van szüksége. Nem elég számára a kunyhó, semmiféle provizórium. Kiépíti a házát, mígnem a fedél a fejére esik. Amíg épít, van mit csinálnia és nem kell elgondolkodnia. Ezért egyre tovább épít. Háza erődítménnyé és fogházzá válik. Nyomasztóan hat rá. Újra meg újra el kell indulnia, el kell utaznia, mígnem már az sem elég. A házat lebontják, újat építenek. De az is szűkössé válik.

A véleményeket ideológiákká tömörítik, amelyekből újra meg újra menekülni kell. A kiépítés, a tömörítés elsorvasztja a hétköznapot. Az összevisszaság, a sokaság egyhangúvá válik és megszakítást és váltakozást kíván. Mielőtt az ember végképp lebontja a házat, az utazások és kalandok otthonról egyre messzebb vezetnek. Az unalom egy másik életet álmodik valahol másutt, kívül lévőt, egzotikusat, ahol még kell legyen eredeti, ahol a nap felkel: Keleten.

Nagy Sándor meghódítja Perzsiát és átverekszi magát Indiáig, mert onnan akar, mint Dionűzosz, újszülött istenként visszatérni. Kísérete Indiában “gümnoszofistákkal“ találkozik.[17] Ők testesítik meg a meztelen igazságot. Megvilágosodást a napfelkeltétől, a Kelettől, az indiaiaktól és az indiánoktól szokás várni. Kolumbusz közvetett utat keres Indiába, Nyugat felé Keletnek, és anélkül, hogy észrevenné, felfedez egy új világot. A világ újként való felfedezése, a világ látása modo obliquo sikerül. És az ember csak ritkán mutatkozik felfedezéséhez eléggé felnőttnek. Más járt az eszében: zsákmány, dicsőség, kaland, elterelés.

Az emberek elterelik figyelmüket, felismerik önmaguk figyelmének elterelését, ettől a felismeréstől vezettetik magukat és nem érnek tagolt szobájuk végére. Milyen láthatatlan mérték köti össze egymással a nyugalmat és a nyughatatlanságot, a helybenmaradást és az elutazást? Hogyan lesz egy út megjárásából jártasság? A jártasság tapasztalatához egy jármű, egy mozgóképes láda kell. Ám ez megint csak tapasztalatból készült. Ebben a körkörösségben a tapasztalat görbe fa[18], egyáltalán nem megbízható, egy kudarcot vallott indiai utazás tapasztalata, egy tapasztalat, amihez nem volt felnőve az ember, Kelet és Nyugat, az indiai-bengáli bambuszkunyhó és a brit katonai sátor összeütközése: egy bungaló.[19]

Az első kereskedők és misszionáriusok a banglát vagy banggolót utazáshoz kiválóan alkalmas háznak tartották. Olyan volt mint egy sátor. A bennszülött teherhordók ágakat és leveleket összefonva rövid idő alatt éjszakai szálláshelyet emeltek. Ezekből a kunyhókból alakult a bungaló a gyarmatokon az európaik stationary tentjévé. Onnan visszatérve olvadt össze a cottage-dzsel és a  country house-zal és lett second home és weekend house. A 19. század végén aztán diadalamenete Anglián  és Amerikán keresztül az egész Földre kiterjedt mint suburban mass house, családi ház, kiscsalád-konténer semi-country-style-ban.

A bungaló kísérlet a modern technikai világ kamráiból való kiszabadulásra, a városlakó  kitörési kísérlete, aki magával cipeli azt, ami elől menekül oda, ahová menekül. A bungaló elképzelése széthasad egy távoli gyarmati ház verandáján élt élet utáni vágyra és az otthoni családi ház iránti megvetésre, ami foglalata a telepesedés elterjedésének, a nemzetközi stílustalanságnak, az individuális izlésbeli bizonytalanságnak, a városi széthasadozottságnak és privát lehatárolódásnak.

A bungaló a város és falu, közel és távol, meghittség és idegenség, valóság és fikció, a személyes megélés és a másodlagos tapasztalat elhatárolásának jelképe.[20] És ezt tükrözi határozatlanságot alakjának elmosódottságában. Jellegzetes tetőzete, körbefutó verendája, földszintes volta már rég nem nélkülözhetetlen.

A tengerjáró britek a bungalót röviden és tömören upturned boat-nak[21] nevezték. Az ember partot ér, kiemeli a hajót a vízből, megfordítja és éjszakára kunyhóként mindenhová magával viszi. Egyúttal zátonyra futott csónak is, ami felfordulva sodródik és ezáltal a jártassághoz kellő menettulajdonságokra tesz szert: az embernek tényleg sikerült zsákmányra szert tennie, amiért nekiindult az útnak, de rosszul raktározta el. A viharban felfordult a hajó. A tapasztalat veszteségtapasztalat, egy veszteségtapasztalat megtapasztalása. Sem az otthonmaradással, sem a zsákmánnyal nem tudott mit kezdeni. Mi minden lehetett volna az egyszerű bambuszkunyhóból: egy teaház, ahol Kelet és Nyugat, ahol az eltérült figyelműek, az egymást kölcsönösen eltérítettek, elraboltak és eltévesztettek összetalálkoznak és beszélgetnek, egyszerre a tenger csendje, szórakozás és elgondolkodás.

 FORDÍTÁS COPYRIGHT Tillmann J. A:


[1] Hérodotosz: A görög-perzsa háború  I, 1; I, 30.

[2] Sextus Empiricus: A pürrhonizmus alapvonalai I, 3 és 17. In Antik szkepticizmus (Kendeffy Gábor szerk.) Bp., 1998.; David Hume: Eine Untersuchung über den menschlichen Verstand, Hamburg 1973, 192. o.

[3] Kant, Vorrede zur Anthropologie in pragmatischer Absicht.

[4] Solon: Dichtungen. Sämtliche Fragmente, München 1940, 46. o. , D. 16.

[5] Uo 42. o., D. 11.

[6] Lucius Annaeus Seneca: Erkölcsi levelek, 28,1 (Fordította Barcza József ), Franklin, Bp. 1906.

[7] Kant: A tiszta ész kritikája, Bevezetés.

[8] Blaise Pascal: Gondolatok, Bp., 1978. Nr.139. (Fordította Pődör László)

[9] Már rajta van a hajón. Nr. 127.

[10] René Descartes: Értekezés a módszerről, Bukarest, 1977. II, 1. (Fordította Szemere Samu)

[11] Brunschwicg Nr. 206 és 233.

[12] Hans Jonas: Gnosis, Existenzialismus und Nihilismus, in: Zwischen Nichts und Ewigkeit, Göttingen 1987, 5-25. o.

[13][13] Seneca, i.m. 90. o.

[14] Lucretius: A természetről, Bp., 1997. V, 958.

[15] Martin Heidegger: Bauen Wohnen Denken, in: Vorträge und Aufsätze, Pfullingen 1978, 139-156. o. ,ill. Építés / Lakozás / Gondolkodás. UTÓIRAT (a Magyar Építőművészet melléklete) 2003/1.

[16] Jan Turnovsky: Die Poetik eines Mauervorsprungs, Braunschweig / Wiesbaden 1987 (Wittgenstein építészetéhez).

[17] Plutarkhosz: Alexandrosz – Iulius Caesar; Párhuzamos életrajzok.

[18] Kant, Idee zu einer allgemeinen Geschichte in weltbürgerlicher Absicht, Sechster Satz; Prediger 7, 14.

[19] Anthony D. King: The Bungalow. The Production of a Global Culture, New York Oxford 1995.

[20] Arnold Gehlen: Die Seele im technischen Zeitalter. Sozialpsychologische Probleme in der industriellen Gesellschaft, Hamburg 1957,  44. o.

[21] King, The Bungalow, 22. o.

Advertisements
This entry was posted in Uncategorized. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s